Nos, elég friss az eset.. egy bizonyos próbaterem kedves cikke után úgy érzem mi is megtehetjük, hogy megírjuk a véleményünket..
Nos, ha elolvassátok, szerintem félreérthetetlen a helyzet.. no, de mindennek 2 oldala van (legalább).. szóval nézzük csak..
Már az is kellemetlen volt, hogy 5 perccel a kezdés előtt jöttek meg, addig 10 percet kellett várnunk, ugyanis senki nem volt aki beengedjen. Természetesen egy telepen belül volt, semmi tábla, vagy jel ami arra utalt volna, hogy ott van. Ez már magában nem volt jó élmény, ilyen probléma más termeknél még nem sosem volt..
Belépve meglepő volt kissé, hogy egy gyakorlatilag üres épületben volt, de ez zavart legkevésbé.. A terem elsőre egész tetszetős volt, de többűnk szerint is kifejezetten hideg volt.. Az tény, hogy szóltak, hogy "Ha akarjátok, tekerjétek fel a fűtést.". De szerintem nem a mi dolgunk gondoskodni erről.. a legtöbb próbaterem célja, hogy minnél kellemesebb élményt nyújtson a náluk próbálóknak..
Továbbá félhomály volt, ami szintén nem tetszett.. de ez elviselhető volt.
Ami viszont eléggé zavaró volt, hogy az egyik erősítőt nem tudtuk használni az első negyed órában, ugyanis elfelejtették összedugni.. Szánalmas félórába telt, hogy elkezdhessünk zenélni..
És most az evidens dob.. Mikor bementünk közölték "Öreg dob, de nagyon strapabíró", ez tetszett, csak éppen nem volt igaz.
Ami a legnagyobb fennakadást okozta, hogy a terem nem rendelkezik duplázóval(és egyetlen crashük van), ami a post-hardcorehoz elengedhetetlen, így a szettünk nagy részét nem játszhattuk. Elkezdtünk játszani, és itt következett be, az amiről a terem nem írt, de megtörtént.. egy közismert punk-szám (All the small things) közben a ride állvány, egész egyszerűen bedőlt ugyanis, az állványon a bilincsből hiányzott a csavar, ami a helyén tarotta.. ez újabb 15 perc várakozást okozott, ugyanis nem volt másik bilincs se, így kicserélték az állványt is.
Szerintem ez rengeteg probléma 1 óra alatt..
A távozásról annyit, hogy a zenekar fele Budapesti, és indulni kellett.:)
Szóval ennyit, az egyoldalú, saját magát ártatlannak beállító cikkről.
Köszönjük a figyelmet.
P.S.: A zenénket "hörgés-zörgésnek" nevezni nem szép dolog.. mi is hívhatnánk "próbateremnek nevezett tákolmánynak" a termeteket, de nem tesszük.;)
Fake Feeling
2011. november 16., szerda
2011. augusztus 1., hétfő
Próba (videóval)
A hétvégén végre megtörtént az első próba, ezalkalommal Amőba nélkül. A zenekar és akik rajtunk kivül ott voltak, mindenki szerint egyszerűen nagyszerű volt. :D
Következő pröba 2 hét múlva, a zenekar szettje folyamatosan bővül, és következő alkalommal kicsit jobb lesz a minőség is.:$$
Következő pröba 2 hét múlva, a zenekar szettje folyamatosan bővül, és következő alkalommal kicsit jobb lesz a minőség is.:$$
2011. július 11., hétfő
It has finally started..
A mai nappal elindult a blogunk is, itt kovethetitek a zenekar fejlodeset, kicsit reszletesebben mint a Facebookonkun.
A jovoheten erkezik egy vlog, egy hosszabb posttal, melyben felvilagositunk titeket a zenekar eleteben tortent nagy valtozasokrol.
Addig pedig varjuk a jelentkezeseteket stasztinanak egy klipp leforgatasahoz. Infok hamarosan.
A jovoheten erkezik egy vlog, egy hosszabb posttal, melyben felvilagositunk titeket a zenekar eleteben tortent nagy valtozasokrol.
Addig pedig varjuk a jelentkezeseteket stasztinanak egy klipp leforgatasahoz. Infok hamarosan.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)